Nagyon rég olvastam olyan fantasy regényt, amiben tündék, tündérek és ehhez hasonló mágikus lények vannak. A legutóbbi tapasztalataim nem hagytak jó emléket, így amennyire vártam a regényt, annyira féltem is tőle. De az aggodalmam alaptalan volt.
Mielőtt elkezdtem olvasni, már több helyen találkoztam azzal, hogy slow burn románcról van szó. Lehet, hogy a szereplők között a szerelem lassan alakul ki, de a lapok csak úgy égtek a kezem alatt. Végig fenntartotta az érdeklődésemet a regény és annyira vártam Eldas és Luella közös jeleneteit, hogy nem bírtam abbahagyni az olvasást. A kapcsolatuk, a közös jeleneteik annyira életteliek voltak, hogy nem feltétlen hiányzott nekem, hogy azonnal letépjék egymásról a ruhát. Így sokkal valódibbnak tűnt az egész. És a végén pedig megkapjuk azokat a forró és szerelmes jeleneteket, amelyek hozzájuk a legjobban illettek.
Aki amiatt nem olvasta még, mert szeretné bevárni a sorozat többi részét, őket szeretném megnyugtatni, hogy ez egy lezárt történet. Eldas és Luella története kerek egész, és teljes lezárást kapott. Nem hiányoltam belőle semmit, elégedetten dőltem hátra miután az utolsó oldalakat is elolvastam.
A történet egy kényszerházasság alapjain nyugszik. Az aktuális Tündekirálynak az emberi világból azt a nőt kell feleségül vennie, aki rendelkezik a mágiával, azaz az Emberkirálynét. Ez a hagyomány háromezer éve ismétlődik, százévente minden generációnál újra és újra.
Az Emberkirályné viszont, amikor eljön az idő, rejtve marad, így a Tündekirálynak személyesen kell átjönnie, hogy felfedje a számára kijelölt nőt. Luellát ez hatalmas sokként éri, de eleget tesz a követelményeknek, és átmegy Eldassal a tündevilágba. Az Emberkirályné hozza el az egyensúlyt a tündék és az emberek között, amikor kimerül ez a mágia az idő előrehaladtával, akkor a tündevilágban megszűnnek az évszakok és beköszönt a tél, az emberi világban pedig felüti a fejét a korai megbetegedés.
Érdekes volt, hogy Luella az előző Emberkirálynéktól eltérően nem nyugodott bele ebbe a helyzetbe, hogy egy kényszerházasságban egy olyan nép között élje le az életét, akiket nem ért, és azon dolgozott, hogy miként lehetne ezt a köteléket, amit őt a tündevilághoz köti, feloldani. Luella karaktere határozott és okos volt, egy dolog idegesített benne, hogy hatezerszer ismételte el, hogy mennyire kötelességtudó, és hogy az otthonában mennyire számítanak rá, és neki haza kell mennie ápolni a faluját. Ezt elég lett volna egyszer elmondani - amelett, hogy azért érthető volt - , de ő folyton előhozza és ugyanazt magyarázza újra és újra.
Eldas vállán egy egész királyság súlya nyugszik, mellette pedig a hagyományok szülte szabályokat próbálja betartani. Már-már túlságosan kötelességtudó és teljesen abban a hitben van, hogy neki mindent egyedül kell megoldani. Ez valahol fakadhat az elődeik példájából is, ahol semmilyen érzelmi kapcsolat nem alakult ki az uralkodók között, csak teljesítették a kötelességüket, és utána külön éltek. Eldas hideg és megközelíthetetlen, de Luella határozottsága miatt megrepedezik a páncélja. És amikor bepillantunk alá, akkor egy szórakoztató, kedves, vágyakkal teli férfit kapunk. Imádtam ezt az Eldast. Amikor kiderül, hogy Luella érdekeit tartja szem előtt, és képes lenne lemondani róla, ha a lány a másik világban boldogabb, az mindent vitt.
Szóval van két kötelességtudó karakterünk, akik annyira a maguk dolgaival vannak elfoglalva, hogy nehezen nyílnak meg egymásnak. De az apróságok, amelyek egymás felé sodorják őket, azok számítanak igazán. A kapcsolatukat egy lassan nyíló virághoz tudnám hasonlítani. Vigyázni kell, mert törékeny, de a megfelelő bánásmódnál kivirágzik.
"A Tündekirály éteri, jóképű, fiatal, gyémántkemény arca éppoly vonzó, mint amilyen rémisztő. Úgy néz ki, mint egy mérgező virág: lenyűgöző és halálos."
A világfelépítés izgalmas volt, bár bevallom, hogy amikor leírta a szerző, hogy mi hol található, és hogy működik a mágia, többször is újra el kellett olvasnom azokat a bekezdéseket, mert nem mindig fogtam fel. Mindenesetre a szerző regénye komplex, nem összecsapott, látszik, hogy szánt rá időt, hogy megismerjük az összes karaktert, akit felvonultatott a regényben.
A borító tetszik is, meg nem is. Miután olvastam, látom benne kettejük kapcsolati dinamikáját és az érzelmeket, de valahogy a rajzon legalább 10+ évvel idősebbnek néznek ki, mint a történetben, és ez számomra zavaró.
Egy biztos, annyira magával ragadott a történet, és főleg Eldas és Luella kapcsolata, ami egyszerre volt tele volt finom érzékenységgel és vad szerelemmel, hogy szeretném még újraolvasni ezt a regényt. És remélem a kiadó elhozza nekünk a sorozat többi részét is, amiben a többi mágikus népet is megismerhetjük.
Köszönjük a recenziós példányt a Kossuth Kiadónak! A könyvet itt be tudod szerezni.
Comments