Irány Párizs, ahol bármi megtörténhet! Egy biztos, érdekes út lesz!
Két nő, Vianne és Marlène, történetét olvashatjuk ebben a csodás regényben. Vianne-t a jövője hajta, amikor az 1920-as évek végén Párizsba költözik. Mosónőként talál munkát, de a botanika megszállottja. Beleszeret David Marlowe Scottba, az angol festőbe. Viharos kalandjuk hosszú kapcsolattá növi ki magát, aztán szétválasztja egy konfliktus. Majd a háború.
A történet vált, és 2015-ben találjuk magunkat. Marlène a múltján mereng. A kihűlt házasságát szeretné menteni, és Párizsba utazik a férjével. Sajnos a kapcsolat menthetetlen. Ám az út mégsem haszontalan: az egyik nap egy érdekes festményre lel a Musée d'Orsay egyik termében. A képen egy nő van, aki megszólalásig hasonlít rá. Ki lehet ez a nő? Marlène kutatásba kezd, és amíg a rejtélyes nő múltját kutatja, rátalál a szerelem.
Párizs, mint helyszín: tagadhatatlan, hogy a szerző imádja a fények városát
Vianne botanika-mániája: szeretem, amikor a főhősnek van szenvedélye
a háborús kontextus: a könyv utolsó 100 oldala a legizgalmasabb, ez ad súlyt a történetnek
említi Gustave Caillebotte A padlókaparók című festményét, ami az egyik kedvenc képem
az, hogy egy festmény köré építi fel a történetet, és ugyan ez a Bál után című kép nem létezik, az utószóban elárulja a szerző, hogy Frank Markham Skipworth A tükör című képe adta az ihletet hozzá
hogy váltott az elbeszélés formája, amikor nézőpontot váltottunk: Vianne története E/3-ban, Marlène-é pedig E/1-ben volt
a rengeteg tájleírás: azt hiszem, hogy immáron fejből meg tudnám rajzolni Párizs belvárosának térképét (egy ideig)
sok, és hosszú francia név: értem, hogy miért érezte a szerző, hogy ez szükséges, de egyszerű halandóként, aki azért nem keni vágja egész Párizst és a francia kultúra minden apró részletét, néha úgy éreztem magam, mint a Játék a kastélyban című színműben Almády művész úr…
„Nos, azt hiszem mindketten jobban szeretjük az életben a kiszámíthatatlanságot, és nem mondunk le az álmainkról.”
Comments