Könyvek tekintetében mindenevőnek tartom magam, így a könnyedebb sztorikat jól esik leöblíteni egy-egy krimivel vagy thrillerrel. Így került a kezembe Az utolsó lélegzet is. A félelmetes, horroros regényeket nem annyira bírom, - csak sóval körbeszórt szobában merném kinyitni -, de krimik és thrillerek jöhetnek. Számomra fontos, hogy a thrillerek esetében a feszültség, a psziché és a rejtélyek kerüljenek előtérbe és ez Hilary Davidson regényében tökéletesen keveredett.
Caroline Crawley elmegy futni, majd váratlanul összeesik az utcán és többé nem kel fel. Így indít a regény, Caro temetésével. Két főszereplő szemszögéből fejthetjük vissza mi is történt, és mi vezetett a tragikus eseményig. Az egyikük Theo aki, Caroline férje, a másikuk Deirdre, Caro húga. A család nagy része nem bolygatja mi történt, elfogadják a tényt, hogy volt egy kezeletlen betegsége, ami idáig vezetett, ám a húga ezt nem fogadja el, mivel nővére a temetés napján egy időzített üzenetet küldött neki, így önálló nyomozásba kezd…
“A nővérem titkai fájóan közel voltak, mégis elérhetetlenek maradtak számomra.”
Napjainkban játszódik a regény, nem sokkal a pandémia után vagyunk. Deirdre a metrós utazásain papír maszkot vesz fel, egyszer meg is jegyzi, hogy egy idős néni csúnyán néz rá, ha nincs rajta maszk, bár már nem kötelező. A Covid nem kap nagy hangsúlyt a történet szempontjából, de mégis érdekes volt. Még közelebbinek éreztem az egészet, hiszen ez egy friss esemény, ami az én és a mi életünknek is meghatározó része volt.
Kedvenc szereplőm Deirdre volt. Egyszerűen nem nyugodott bele a történtekbe és a végsőkig elment. Nem ismert lehetetlent, és talán félelmet sem nagyon, pedig belekerült pár meredek helyzetbe. Egyre mélyebbre jutott, de nem állt le, ameddig az igazságot felszínre nem hozta. És bármilyen nehéz is volt számára az élet - lakhatás, munka - ez nem gátolta semmiben. Jó humorú, szórakoztató karakter volt, aki a sötét pillanatokban egy kis felüdülést hozott a sorok közé.
“ - Mindenkire számítanék itt, csak rád nem. A biztonságiak még beengednek? - Le kellett adnom a lelkiismeretemet a bejáratnál - mondtam.”
Viszont ebben a könyvben tényleg mindenkinek vannak titkai és nem az ártatlan fajtából. Caro halála sok szálat elindít, és nem csupán egyféle piszkos kis rejtély kerül elő. Őszintén a könyv felénél úgy voltam vele, hogy “Na, rájöttem! Megvan a leggyanúsabb alak, tuti ő volt, ki más lehetett volna?”. Aztán, ahogy haladtam tovább, újabb két gyanúsítottam lett és később már úgy voltam vele, hogy igazából bárki lehetett. Theo Thraxtont, Caro férjét nem tudtam először hová tenni, a családi zűrjei és a múltja miatt nem volt egy szimpatikus figura. Viszont az egész Thraxton família hátborzongató volt. Amikor a szerző bemutatta a családot úgy éreztem, hogy a Dallas és a Kegyetlen játékok keverékéből születtek. Bárki, aki a Thraxton nevet viseli, garantált beutalót jelent egy pszichológushoz.
“Csakhogy nekem a fájdalom többet jelentett. Megszelídítette az elmém sötét oldalát, az áldozatot követelő szörnyű félistent, amely azt suttogta, hogy tele vagyok rejtett félelmekkel.”
Tetszett, hogy ebben a sztoriban a karakterek nem feketék vagy fehérek. Mindegyikük szürke zónába került. Az árnyalatok azért változtak egyes szereplők esetében, de a szerző nagyon ügyesen adagolta az információkat. A tökéletes karakter a történet végére elvesztette ezt a titulust, a para szereplő pedig megértésre talált. A legjobban talán Juliet Thraxtontól féltem, Theo nővérétől. Indokolatlanul kegyetlennek tűnt, játszmázott, számomra ijesztő figura volt, ráadásul a kedvenc háziállata egy kígyó volt. PARAAAA!
szereted a feszültséget
nem riadsz vissza a titkoktól
szereted az izgalmas regényeket
Köszönjük a lehetőséget a Kossuth Kiadónak!
A könyvet itt találjátok: https://www.kossuth.hu/konyv/6024/az-utolso-lelegzet
Kommentare